Milyen előnyei vannak a tengerisó fogyasztásának?

Milyen előnyei vannak a tengerisó fogyasztásának?

Noha ételeink ízesítésénél is kétségkívül elengedhetetlen, a tengerisó még számtalan egyéb célra felhasználható, ezek közül pedig jócskán akadnak kevésbé ismert alternatívák is. Szerencsére ez a nélkülözhetetlen ásványi anyag ma már sokkal egyszerűbben hozzáférhető, mint a 20. századot megelőző időszakban és napjainkban a választék is jóval nagyobb.

Ennélfogva aztán nem épp a legegyszerűbb feladat annak meghatározása, hogy melyik fajtát részesítsük előnyben. Alaposabban megvizsgálva a kérdést átláthatjuk, milyen előnyökkel, illetve hátrányokkal rendelkezik a tengerisó, illetve a többi népszerű típus. Mindenekelőtt azonban azt kell szem előtt tartanunk, hogy bármelyik alternatívát is vesszük le a boltok polcairól, a fő alkotóelem mindegyikben a nátrium-klorid lesz. Ez egyben azt is jelenti, miszerint nagyon oda kell figyelni a fogyasztás mértékére, hiszen míg kis adagokban esszenciális a só bevitele, addig nagyobb mennyiségben (napi 5-6 grammot meghaladó mértékben) már komoly egészségügyi kockázatot jelent. Ez pedig független attól, hogy tengerisó, vagy valamilyen más forma az, amit használunk.

Egész pontosan mi is az az asztali só?

Túl azon, hogy messze a legismertebb és leginkább elterjedt változat, sok esetben nem teljesen egyértelmű, pontosan mit is takar ez a fogalom egész pontosan. Ez a gyűjtőnév tulajdonképpen azt jelöli, hogy az alapul szolgáló ásványi anyag bányákból származik – ezzel szemben a tengerisó előállítása párologtatással történik -, valamint az is lényegi különbség, hogy ezt a típust feldolgozzák.

 

Ez zömében azt jelenti, hogy megtisztítják, illetve finom szemcseméretű kristállyá őrölik. Utóbbinak az a célja, hogy sokkal könnyebben el lehessen keverni és elegyíteni a különféle ételekben, illetve folyadékokban. Végül pedig arról sem szabad megfeledkeznünk, miszerint az asztali só gyakorta tartalmaz hozzáadott jódot, aminek egészségügyi okai vannak, ugyanis fogyasztásával megelőzhetők bizonyos pajzsmirigyproblémák. Tengerisó fogyasztása esetén a jódbevitelt más forrásból kell megoldani.

Valóban a himalájai só a legegészségesebb?

Hosszú ideje komoly viták tárgyát képezi, hogy vajon létezik-e olyan só, aminek a fogyasztása valóban több előnnyel jár. Különösképp érinti ez a kérdés a himalájai só felhasználását, hiszen a szakértők egy része azon az állásponton van, hogy ez a fajta valóban jobb hatással van szervezetünkre, míg mások azt állítják, egy jól kivitelezett marketingfogásról van csupán szó. Kevesen tudják, ám a Himalája só tulajdonképpen tengerisó, hiszen meghatározásánál a származási helyét kell alapul venni.

A gyakorlatban viszont a pakisztáni Khewrában bányásszák, és ezt tudjuk megvásárolni, feldolgozatlan formában. Az eljárásnak köszönhetően ez a himalájasó jóval többféle ásványi anyagot tartalmaz, mint a többi alternatíva, ugyanakkor ennek a ténynek nem érdemes túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítani. Tudniillik a nátrium-klorid tartalom itt is 40 százalék körüli – akárcsak a tengerisó esetében -, ami nagyban behatárolja, mekkora mennyiséget ajánlott belőle fogyasztani. Ennek következtében pedig a szóban forgó ásványi anyagokból olyan csekély adagot viszünk be szervezetünkbe, aminek aligha van számottevő élettani hatása.

A fekete só jó néhány előnnyel rendelkezik

Sokkal kevésbé elterjedt változatnak tekinthető a fekete só, noha népszerűsége évről évre emelkedik, elsősorban az indiai és ázsiai konyha kedvelőinek körében. Nevével ellentétben színe inkább rózsaszínes barnás, jellegzetes illatát, árnyalatát és ízét pedig a hozzáadott kénnek, káliumnak, jódnak, illetve vasnak köszönheti.

Nátriumtartalma valamivel alacsonyabb, mint amit egy asztali, illetve tengerisó kapcsán tapasztalhatunk, így azok számára, akik valamilyen keringési problémával küzdenek, egy egészségesebb alternatívát jelenthet. Ezzel együtt körültekintő módon kell eljárni alkalmazásánál, hiszen sok gyártó utólag látja el különféle adalékokkal termékét, amivel pont a legnagyobb előnye vész kárba. Ezért aztán vásárláskor mindig ellenőrizzük a csomagoláson lévő információkat.

A tengerisó is remek választásnak tekinthető

Az asztali változat mellett azonban van még egy fajta, ami világszerte hatalmas népszerűségnek örvend. A tengerisó okkal vált ennyire elterjedtté, hiszen feldolgozása során optimális esetben nem kerülnek bele adalékanyagok, ráadásul nagyobb szemcseméretének köszönhetően durvább textúrával is rendelkezik, ami az ételek ízesítésénél lehet előnyös.

Emellett ásványi anyag tartalma is aránylag magas, beszerzési költsége viszont jóval alacsonyabb, mint a Himalája só esetében. Bármelyik alternatíva mellett is tesszük le végül a voksunkat, tartsuk szem előtt, hogy a legfontosabb a mérsékelt fogyasztás, ám arról se feledkezzünk meg, hogy szervezetünknek szüksége van a nátriumra. Ezért akár tengerisó, akár más típus formájában, de rendszeresen gondoskodjunk a kellő bevitelről.