Milyen ajándékot vigyünk kórházi látogatás alkalmából?
Amikor egy kedves szerettünk kórházba kerül, egyértelműen aggódunk érte és mihamarabbi felépülését kívánjuk. Szeretnénk számára a lábadozás időszakát kicsit könnyebbé tenni, és támogatásunkat kifejezni azzal, hogy meglátogatjuk őt a kórházban. Ilyenkor igyekszünk valamivel kedveskedni is, ami a szeretett személyt jobb kedvre derítheti.
Kinek ne esne jól, ha lábadozik, és egy kórházi látogatás keretében családtagjai és barátai érdeklődnek hogyléte felől?
Ilyenkor a hozzátartozók nemcsak társaságukkal, hanem egy kis aprósággal is igyekeznek kedveskedni a betegnek – azonban sokszor felmerülhet a kérdés, hogy mit is érdemes ilyenkor ajándékba adni?
Ebben a cikkünkben most ehhez nyújtunk egy kis segítséget – lássuk hát, milyen tárgyakkal tudunk a leghatékonyabban kedveskedni beteg szerettünknek!
Mit lehet, és mit nem lehet adni?
Mielőtt még elindulnánk a kórházba a kiválasztott ajándékkal, érdemes utánanézni, vagy megérdeklődni a kórháztól, hogy van-e esetleg olyan tárgy, amit nem lehet bevinni. Lehet, hogy az adott osztályon, amelyen a beteg tartózkodik, van néhány kikötés, amit jó, ha a látogatók nem hagynak figyelmen kívül.
Így kiküszöböljük azt a kellemetlen helyzetet, hogy mégis üres kézzel kell meglátogatnunk a beteget, pláne akkor, ha már előtte közöltük is vele, hogy ajándékkal készülünk a számára.
De hogy is néz ki a tökéletes ajándék?
Szeretetet, törődést sugall
Nemcsak kórházi látogatás alatt, hanem bármilyen ajándékozásnál azt szeretnénk sugallni szerettünk felé, hogy ő számunkra sokat jelent, szeretettel gondolunk rá és megbecsüljük őt.
Ebből adódóan fontos, hogy szem előtt tartsuk, hogy a beteg milyen ajándéknak örülne, illetve mi az, ami kifejezetten számára sugallja a legnagyobb mennyiségű törődést.
Vidámságot áraszt
A kórházi tartózkodás ideje alatt a beteg, akármennyire is igyekszik kiegyensúlyozott maradni, a fizikai stresszhatások mellett lelki stressznek is az áldozata lesz.
Egy kórházi folyamatot sosem könnyű végigcsinálni: eluralkodhat rajtunk a szorongás és az aggodalom, a bennmaradás ideje alatt pedig a türelmetlenség, az unalom és a honvágy is.
Érdemes az ajándék kiválasztásánál figyelemmel lenni arra, hogy amit viszünk, az a beteg számára kedves legyen, és boldogsággal töltse el. Az ajándékkal igyekezzünk a negatív érzéseket pozitívakra cserélni, hiszen a kiegyensúlyozott lelkiállapot akár még a gyógyulás és a felépülés folyamatát is felgyorsíthatja!
Elvonatkoztatás a kórháztól
Ha valami olyan ajándékot szeretnénk a beteg számára vinni a kórházi látogatás során, amit szeretnénk, ha sokáig tudna használni, akkor érdemes elvonatkoztatni a lábadozástól.
Ilyenkor nyugodtan választhatunk valami olyat, amit akkor tud a beteg használni, ha felépül és kiengedik a kórházból. Ennek nem feltétlenül kell tárgynak lennie, akár egy élményt is adhatunk ajándékba, ahová a beteggel együtt látogathatnak el a szerettei.
Ez az ajándék éreztetheti a beteggel, hogy kiszolgáltatott állapota ellenére szerettei, családtagjai és barátai ugyanúgy tekintenek rá, mint azelőtt – hogy őt nem gyengének látják, hanem a kórházi kezelés előtti énjének.
Egy közös program, vagy egy olyan ajándék, amiben az egész társaság képes az örömét lelni pedig képes a lelki erőt is megnövelni.
Ügyeljünk, hogy ne vigyük túlzásba
Ahogy azt az előbb említettük, a beteg számára rengeteget jelenthet, ha azt érzi, hogy szerettei nem látják őt gyengének, és nem “beteg”, hanem első sorban “barát” vagy “családtag” szerepben tekintenek rá – úgy, ahogy az egészsége romlása előtt.
Ha ajándékkal szeretnénk kedveskedni, akkor fontos, hogy ne éreztessük a beteggel túlságosan azt, hogy ő most egy kiszolgáltatott helyzetben van – természetesen fontos, hogy sugalljuk felé a támogatásunkat, de érdemes figyelni arra, hogy ne essünk ezzel túlzásokba.
Milyen konkrét ajándékokat érdemes vinni kórházi látogatás alatt?
Van néhány olyan klasszikus ajándékötlet, amikkel lehetetlen mellélőni, ha szeretnénk felvidítani éppen lábadozó szerettünket. Ezek pedig a következőek:
Egy kicsike növény
Mielőtt virágot adunk, mindenképp érdemes az adott osztályon utánakérdezni, hogy be lehet-e vinni csokrot – az intenzív osztályon ezt kifejezetten nem támogatják, és az is lehet, hogy valaki más allergiás rá!
Viszont egy apró növényt, ami nem hoz virágot, nyugodtan adhatunk ajándékba – ha például a beteg szereti a kaktuszokat vagy a dísznövényeket, egy kisebb fajtával kedveskedhetünk a számára.
Gyümölcsök, csemegék
Van a hozzátartozójának egy kedvenc gyümölcse, aminek a fogyasztásához bármikor kedve van?
Ha igen, akkor egyértelműen jó döntés ebből venni neki néhányat! A gyümölcsök magas vitamintartalma hozzájárul az egészségi állapot javulásához is, így akár egy kisebb gyümölcskosarat is vihetünk a számára.
Ha a beteg nem részesíti a gyümölcsöket előnyben, viszont van egy kedvenc csokija, vagy egy kedvenc rágcsálnivalója, akkor vigyünk neki belőle! A mosoly az arcán és a csillogó szempár garantált lesz.
Higiéniai termékek
A kórházi látogatás előtt megkérdezhetjük a beteget, hogy szüksége van-e valamilyen higiéniai termékre – van-e elég tusfürdője, fogkrém, esetleg fogkefe? Ha valamiben hiányt szenved, akkor azt tudjuk pótolni a számára.
Képeslapok, magazinok, könyvek
A kórházban töltött napok nem az eseménydússágukról híresek – könnyen meglehet, hogy a beteg által bekészített könyv és magazinok már nem szórakoztatóak, esetleg el is olvasta őket.
Egy kedvenc magazin, pár keresztrejtvény, vagy egy meglepetés könyv a páciens kedvenc szerzőjétől törődésünket egy személyes és bensőséges módon fejezheti ki – hiszen valami olyasmit adunk, ami a beteg számára a kórházon kívül is nagy jelentőséggel fog bírni.
Törődés és kedvesség az MV Betegszállításnál
Ahogy a rokonok, a hozzátartozók és a barátok figyelmet fordítanak arra, hogy a beteggel emberségesen, tisztelettel bánjanak, illetve kedvességgel forduljanak felé, úgy mi is szem előtt tartjuk ezeket minden betegszállítás alatt.
Fontosnak tartjuk, hogy méltó módon adjuk meg azt a segítséget, amire a beteg rászorul, hiszen a lelki támogatás a szakmai segítség mellett ugyanolyan fontos és hozzájárul a felépüléshez.
Ha Ön is szeretné igénybe venni betegszállítási szolgáltatásunkat, vegye fel velünk a kapcsolatot!