Ismerjük meg Magyarország iható gyógyvizeit
Magyarország gyógyvizei világszerte ismertek, hazánk igazi nagyhatalom ezen a téren, hiszen országszerte több forrás is buzog területén. Néhány gyógyvíz azonban nemcsak külsőleg, fürdőzés közben fejti ki áldásos hatását, hanem belsőleg is, ha megisszuk őket. Szerencsére manapság már nem kell közvetlenül a forrásokhoz utazni annak érdekében, hogy iható gyógyvizekhez jussunk. A Ferenc József és a Mira víz ugyanis már jó ideje palackozva is kapható a gyógyszertárakban, bioboltokban, ezzel is öregbítve Magyarország gyógyvizeinek hírnevét. Segítségükkel sok ember emésztési problémái szelíden kezelhetőek.
Emésztést segít és testsúlyt is stabilizál a Ferenc József gyógyvíz
Magyarország gyógyvizei között az egyik legismertebb az egykori császárról, Ferenc Józsefről elnevezett víz. A glaubersó és keserűsó tartalmú, iható gyógyvíz már régóta a szelíd orvoslás egyik fegyvere a székrekedéssel és epeproblémákkal szemben. Megfelelő adagolás mellett azonban az optimális testsúly megtartására és elérésére is remekül használható.
A Buda határában található forrásból származó gyógyvizet már 1883-ban újságokban hirdették, mindenféle emésztési probléma, sőt, még az alkoholizmus és a dohányzás ellenszereként is! (No persze, e két utóbbi hatását igazából sosem bizonyították tudományosan.) A Ferenc József gyógyvíz hatása nemcsak a székrekedés kezelésében merül ki, hanem az amiatt kialakuló aranyér és alhasi problémák, például a sérv tüneteit is enyhíti. Ezen kívül az enyhe bélgyulladásra is jó hatással van.
A glaubersó és keserűsó felgyorsítja a bélmozgást, így, ha étkezés után fogyasztod, csökkenti a tápanyagok felszívódását, ezáltal támogatja a fogyókúrádat. Székrekedés esetén inkább éhgyomorra fogyaszd, távolabb az étkezések időpontjától. Ha egyszeri hashajtásra van szükséged, 2-3 dl gyógyvizet igyál meg, és 12-14 óra múlva érezheted a hatását. Ha a fogyókúrádat tennéd vele hatékonyabbá, naponta 3 alkalommal kell meginnod 1-2 decilitert belőle, minden főétkezés után.
A Mira víz székrekedésre jó, de másra is nagyszerű hatással van!
A másik gyógyhatású, szintén glaubersó és keserűsó tartalmú víz, ami szintén Magyarország gyógyvizei közé tartozik, a Mira víz. Ezt a tiszajenői kutakból termelik ki és palackozzák annak érdekében, hogy az egész országban meg lehessen vásárolni. A Mira víz hashajtó hatása enyhébb, tisztítja a beleket, enyhíti az enyhe bélgyulladást és epehólyagösszehúzó hatással is bír.
Magyarország gyógyvizei többnyire klinikai kutatásokkal is bevizsgálásra kerültek. A Mira vízről a vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy csökkentheti a LDL koleszterini, az összkoleszterin, a triglicerin és a terheléses vércukorszintet is, valamint javíthatja az alapanyagcserét. Ez persze csak akkor igaz, ha valaki rendszeresen fogyasztja ezt a gyógyvizet. Ugyan, a Mira víz kúraszerű fogyasztása rendszeres és problémamentes székelést tesz lehetővé, ha egyszeri, gyors megoldásra van szükséged, arra is jó. Ilyenkor 2-3 dl gyógyvizet igyál meg egyszerre. Epe- vagy vércukorproblémák esetén elég 2-2,5 dl Mira vizet elosztani egész napra, több részletben elfogyasztva.
Mint minden gyógyszer és gyógyhatású készítmény esetében, úgy a gyógyvizek fogyasztásának is vannak ellenjavallatai, amit nagyon fontos betartani annak érdekében, hogy ne tetézzük a bajokat. A glaubersó és keserűsó tartalmú, iható gyógyvizeket tilos fogyasztani, ha heveny gyomorhurutban, gyomor- vagy bélfekélyben, savhiányban, esetleg szívproblémáktól szenvedsz. Ugyanígy más megoldást kell találnod a gondjaidra akkor, ha rendszeres hasmenés vagy hányás gyötör, esetleg más módon veszítesz sok folyadékot. Ekkor ugyanis – mivel a gyógyvíz is hajtja a vizet – igen könnyen kiszáradhatsz, ami nagyon komoly egészségügyi problémákat okozhat, akár kórházba is kerülhetsz miatta.
Általánosságban elmondható, ahogy minden más nem vényköteles szernél, itt is igaz, hogy érdemes először a háziorvosoddal egyeztetni az egészségügyi gondjaidról, még akkor is, ha a székrekedés kínos téma. Ha az állapotod alapján nem látja úgy, hogy más megoldást kellene keresned, nyugodtan próbáld ki Magyarország gyógyvizeit.