Időablakos étkezés – felesleges stressz vagy hasznos rendszer?
Az időablakos étkezés olyan táplálkozási minta, amelyben az evést meghatározott időablakra korlátozzuk, míg a fennmaradó időben nem fogyasztunk kalóriát. A legtöbb esetben ez azt jelenti, hogy például reggel 7 és este 6 óra között eszünk, utána viszont már nem. De miért érdemes erre kényszeríteni magunkat? Milyen előnyökkel jár, egyáltalán van-e bármi értelme?
Időablakos étkezés vs. időszakos böjt – mi a különbség?
Az időablakos étkezés (angolul: time restricted feeding) könnyen összekeverhető az időszakos böjtöléssel (angolul: intermittent fasting). Ez utóbbi az étkezési és a böjtölési időszakok váltakozására koncentrál, a zavart pedig az okozza, hogy az egyik legelterjedtebb verzió a 16/8-as módszer, ami azt jelenti, hogy napi 8 órába sűrítjük az étkezéseinket, a maradék 16-ban pedig böjtölünk.
Ez már kifejezetten hasonlít a bevezetőben is említett, reggel 7 és délután 6 óra közötti étkezésre, az időszakos böjtölésnek azonban vannak olyan verziói is, amikor heti 5 nap eszünk, 2-ben pedig egyáltalán nem, vagy esetleg 1-2-3 napos diétákat tartunk rendszeres időközönként. A diéta viszont nem jó megoldás, ha hosszú távon szeretnénk megszabadulni a felesleges kilóktól. Helyette életmódváltásban kell gondolkodnunk, ennek pedig kiváló módja az időablakos étkezés.
Kitartás, rendszeresség, szokások
A diéta időszakos megoldást kínál, ezzel szemben az életmódváltás hosszú távú elköteleződést igényel. A cél nem az, hogy hirtelen, drasztikus változásokat vezessünk be, ezeket úgysem fogjuk tudni tartani. Helyette fokozatosan kell kialakítani olyan szokásokat, amelyek aztán hosszú távon velünk maradnak.
Az időablakos étkezésnél például elkezdhetjük szűkíteni az ablakot. Ha például azt vesszük észre, hogy esténként csak 8-9 óra felé van vacsora, esetleg utána még elmajszolunk valami egy film mellett, akkor először iktassuk ki a nassolást, majd kezdjük el közelebb hozni a vacsora idejét, először tartsuk a 8 órát, majd lehet fél nyolc, hét és végül 6 óra.
Miért jó az időablakos étkezés?
Az időablakos étkezés számos előnnyel jár, mind egészségügyi, mind életmódbeli szempontból:
- Egészséges anyagcsere: Fontos, hogy a szervezetünknek legyen ideje feldoglozni az elfogyasztott kalóriákat, mert ezáltal javul az inzulinérzékenység, ami segít a vércukorszint szabályozásában. Ez különösen hasznos lehet a cukorbetegség megelőzésében és kezelésében.
- Fogyás: Az időablakos étkezés segíthet a kalóriacsökkentésben, mivel kevesebb idő áll rendelkezésre az étkezésre. Emellett serkenti a zsírégetést, mivel az étkezés mentes időszakban a szervezet a raktározott zsírt használja energiaforrásként.
- Hormonális egyensúly: Az időablakos étkezéssel rendszeressé tehetjük a táplálkozásunkat, ami segít a stabil hormonszintek tartásában. Ez pedig jótékony hatással van az izomtömeg megtartására és a zsírégetésre.
- Egyszerűbb életmód: Az időablakos étkezés egyszerűsítjük az életvitelünket, könnyebben fogunk különböző rendszereket kialakítani, a rendszerekből pedig hamar szokások lesznek, így az életmódváltás is jóval egyszerűbbé válik.
Új trend vagy régi bölcsesség?
Az időablakos étkezés nem új keletű gyakorlat. Nagyszüleink korában abszolút jellemző volt – és sokan ma is tartják, hogy reggel 7-kor reggeli, délben ebéd, majd legkésőbb 6 órakor vacsora. Ugyan nem volt emögött tudományos tudatosság, mára bebizonyosodott, hogy ezek az étkezési szokások az egészség szempontjából is előnyösek.
Az elnevezés maga tehát lehet, hogy új, a rendszer azonban nem. A modern világban azonban egyre többen dolgoznak rendszertelenül, egyre egyszerűbb nagymértékben feldolgozott, egészségtelen élelmiszereket fogyasztani, amikor pedig nincs kedvünk főzni, vagy csak megnézünk egy filmet, akkor önkéntelenül is a rágcsák, csipszek felé nyúlunk.