9 figyelmeztető jel, ami arra utal, hogy jobban kell figyelnünk a férfi egészségre

Kerülendő minden általánosítást, többnyire igaz, hogy a férfiak nehezebben veszik rá magukat egy orvosi vizsgálatra, mint a hölgyek. Ennek okait nem taglalnánk, azt viszont tényszerűen kijelenthetjük, hogy bizonyos panaszok esetén az urak sem halogathatják a dokivizitet. Lássuk, hogy mik a legfontosabb intő jelek!
Fizikai jelek
Testünk jelzi, ha valami nincs rendben, méghozzá számos különböző módon. Még csak nem is kell feltétlenül nagy és fájdalmas dolgokra gondolni. Az állandó kimerültség például árulkodó lehet: vérszegénység, pajzsmirigyprobléma vagy cukorbetegség is állhat a hátterében. Sőt, sokszor egy szívinfarktust is levertségérzet, krónikus gyengeség kísér tünetként.
Bár bizonyos életkor felett természetesnek vehető, ha egy férfi kisebb-nagyobb pocakot ereszt, ennek üteme és mértéke egyáltalán nem mindegy. Feltétlenül megér egy kivizsgálást, ha a hízás hirtelen történik és jelentős súlygyarapodással jár. Ennek az ellenkezője is igaz: valamilyen betegségre kell gyanakodni, amennyiben pár hét vagy hónap alatt komolyabb súlyvesztés történik.
Ahogy a pocak, úgy a kopaszodás is a korosodás természetes velejárója. Az idő viszont itt is kulcstényező: a gyorsan végbemenő és nagyobb területet érintő hajhullás mindenképpen intő jel, és érdemes minél előbb felkeresni a kezelőorvost. Az ilyen kopaszodást okozhatja például hormonális eltérés, gyulladás vagy rákos megbetegedés is.
A férfiak – megint csak statisztikai értelemben – hajlamosabbak félvállról venni a fájdalmat. Pedig a krónikus, azaz hosszú ideig fennálló és nem múló fájdalom az egyik legtipikusabb jele annak, hogy valamilyen probléma lappang a szervezetben. A fájdalmat természetesen rengeteg különböző betegség okozhatja, így ebben az esetben elengedhetetlen az alapos kivizsgálás.
A fájdalom általában előrehaladott betegséget jelez, ami nem tűr halasztást. Akkor sem szabad azonban tologatni a vizsgálatokat, ha diszkomfortérzet jelentkezik. Ez lényegében bármilyen testrészt érinthet, de azonnali intézkedést igényel, ha mellkasi diszkomfortérzet jelentkezik.
Mentális jelzések
A fizikai jelekre tehát mindenképp oda kell figyelnünk. Megeshet azonban, hogy egy betegség másképp hívja fel magára a figyelmet: lelki, mentális panaszok formájában. A legtöbb betegségre igaz, hogy felborítják az érzelmi egyensúlyt, és ilyenkor a viselkedés is megváltozik. Az érzelmi instabilitás többféleképpen is megmutatkozhat: ingerlékenység, megmagyarázhatatlan levertség, rosszkedv. Különösen árulkodó lehet, ha a hangulat hirtelen ingadozik vagy ha dezorientáltság lép fel.
Az érzelmi jelek közé sorolhatjuk azt is, ha csökken a szexuális vágy vagy a teljesítmény. Ennek ugyan lelki okai is lehetnek, és napjaink túlhajszolt világában egyáltalán nem számít ritkaságnak vagy szégyennek, de valamilyen szervi probléma, betegség is megbújhat mögötte. A potencianövelő segíthet tünetileg kezelni a dolgot, de hosszú távon egy kivizsgálás és a kiváltó ok megszüntetése jelent megoldást.
Egy betegség nemcsak a szexuális teljesítőképességet kezdheti ki, de az intellektuálisat is. A korai demencia vagy az Alzheimer tipikus férfibetegségeknek számítanak, melyek első körben a gondolkodási és emlékezési képességek hanyatlásában jelentkeznek. Ez persze a viselkedésre is kihat: gyakori a szorongás, a stressz, a zavarodottság vagy éppen az aluszékonyság.
Rendszeres vizsgálatok, amiket nem szabad kihagyni
Első helyen kell természetesen kiemelni a prosztatavizsgálat fontosságát. Tévhit ugyanis, hogy a prosztatarák kizárólag az idős férfiakra jellemző: 45 év felett mindenképp foglalkozni kell a kérdéssel, mert a korai felismerés és kezelés kulcskérdés. Évente egy szűrésre tehát érdemes ellátogatni, de azonnali szűrést igényel, ha például csökken a szexuális teljesítőképesség és a potencianövelő sem segít. Attól nem kell tartani, hogy a prosztatavizsgálat fájdalmas vagy kellemetlen lenne. A vérvétel és az ultrahang mellett ugyan valóban tapintásos vizsgálatra is sor kerülhet, ez azonban rendkívül rövid ideig tart, és csupán minimális kellemetlenséggel jár.
A vastagbélszűrés szintén megkerülhetetlen minden férfi számára, különösen negyven év felett, illetve akkor, ha a családban volt példa korábban vastagbél daganatra. A szűrés általában két lépcsőből áll, egy székletminta-vizsgálatból, továbbá egy rektális digitális vizsgálatból. Adott esetben ezek mellett vastagbéltükrözésre, CT-kolonoszkópiára és kapszulaendoszkópiára is szükség lehet a teljes diagnózis felállításához.
A szív- és érrendszeri panaszok sajnos igazi népbetegségnek számítanak a férfiak körében. A rendszeres és alapos kardiológiai vizsgálat tehát megkerülhetetlen – ezúttal is igaz, hogy különösen a negyvenet már betöltött férfiak számítanak veszélyeztetettnek. Pláne bizonyos rizikófaktorok megléte esetén. Ilyen lehet a túlsúly, a dohányzás, az ülőmunka vagy a magas vérnyomás. A kardiológiai szűrés tipikusan EKG-ből és szívultrahangból tevődik össze.
A legapróbb jelet sem szabad félvállról venni
A legkomolyabb betegség is apró jelzések formájában jelentkezik először, ami lehet lelki vagy testi egyaránt. Az első gyanús tünetnél máris érdemes időpontot kérni vizsgálatra, hiszen a gyógyulás annál gyorsabb és teljesebb lehet, minél előbb sikerül kiszűrni a panaszokat okozó betegséget.